Meniere-kór (szindróma) - Okai, Tünetei és Kezelése

2024 Szerző: Josephine Shorter | [email protected]. Utoljára módosítva: 2024-01-07 17:50

Meniere-kór (szindróma)

A Meniere-kór nem gyulladásos kórkép, amely a belső fülre hat. A betegség szédüléses rohamokban, a fülben periodikusan fellépő zajokban, valamint halláskárosodásban fejeződik ki.

A betegség P. Meniere francia orvos névadója, aki 1861-ben írta le először e patológiára jellemző klinikai képet. A statisztikák szerint leggyakrabban a betegséget 25-50 év közötti embereknél diagnosztizálják, a gyermekgyógyászatban előfordul, de meglehetősen ritkán. Az esetek száma 1: 1000. A kaukázusi faj emberei fogékonyabbak a Meniere-kórra, különösen a nagy településeken élő szellemi szférában dolgozók.

Az esetek elsöprő többségében egyoldalú fülkárosodás figyelhető meg. A hallás mindkét szerve az esetek legfeljebb 15% -ában vesz részt a kóros folyamatban. A betegség előrehaladtával azonban az esetek 17-75% -ában 5-30 év alatt átjut a második fülbe.

A Meniere-kór olyan híres embereket érintett, mint: A. Shepard (1 amerikai űrhajós), D. Swift (szatirikus, költő, pap), V. Šalamov (orosz író), R. Adams (amerikai zenész).

Tartalom:

• Meniere-kór tünetei
• A Meniere-kór okai
• A Meniere-kór diagnózisa
• A Meniere-kór kezelése
• Fogyatékosság Meniere-betegségben

Meniere-kór tünetei

A Meniere-kór tünetei görcsrohamokként jelennek meg, amelyek során a beteg:

• Szédülés. Gyakran ezt az állapotot hányinger és hányás érzi, amely ismételten előfordul. Néha a szédülés olyan erős, hogy az embernek az a benyomása, hogy az őt körülvevő minden tér és tárgy körülötte forog. Lehet a test leesésének vagy elmozdulásának érzése, bár az illető mozdulatlan állapotban van. A támadás több perctől több óráig tarthat. A beteg állapota súlyosbodik, amikor megpróbálja elfordítani a fejét, ezért intuitívan próbál ülni vagy feküdni, lehunyta a szemét. (olvassa el még: Szédülés - típusai és okai)
• Veszteség vagy súlyos halláskárosodás. Ugyanakkor az ember egyáltalán nem hall alacsony hangot. Ez a klinikai jel lehetővé teszi a Meniere-betegség és a halláskárosodás megkülönböztetését, amelyben a beteg nem hall nagy hangokat. Ugyanakkor az embernek különleges érzékenysége alakul ki a hangos rezgések iránt, és a fokozott zajkíséret során fájdalom jelentkezhet a fülben.

• Fülzúgás. A csengés függetlenül attól, hogy van-e zajforrás az illető környezetében. A csengés fütyül, tompa, egyes betegek összehasonlítják a csengetéssel. A támadás kezdete előtt a csengés általában fokozódik, és maga a támadás során megváltozhat.
• Nyomás, füldugulás érzése. A kellemetlen érzés és a duzzanat érzése a folyadék felhalmozódása miatt következik be a belső fülüregben. Ez az érzés különösen erős a támadás kezdete előtt.
• Hasmenés, hasi fájdalom.
• Fejfájás.
• Légszomj, tachycardia, sápadt arcbőr, fokozott izzadás.
• A támadás során nystagmus figyelhető meg - a szemgolyók gyors oszcillációs mozgásai. A nystagmus erősödését akkor észlelik, amikor a beteg a sérült fülön fekszik.

• Hirtelen esés. Ez egy meglehetősen félelmetes tünet, amely a koordináció hiánya miatt jelentkezik. Ez a rendellenesség a belső fül szerkezeteinek deformációjával jár, ami a vestibularis reflexek aktiválódását okozza. Ebben az esetben a beteg egyik oldalról a másikra remeg, néha elesik, vagy megváltoztatja testtartását az egyensúly fenntartása érdekében. A fő veszély az, hogy a vestibularis reflexek közelgő aktiválódásának nincsenek előfutára. Ezért egy személy zuhanás közben súlyosan megsérülhet.
• A támadás befejezése után az ember megtartja a halláskárosodást, a fül zaját, a fejben a nehézség érzése maradhat. A járási és koordinációs rendellenességek között is fennáll az egyensúlyhiány. A beteg gyengének érzi magát. A betegség előrehaladtával ezek a tünetek fokozódni kezdenek, és az idő múlásával egyre hosszabbá válnak.
• A halláskárosodás progresszív. Ha a Meniere-betegség legelején az embernek nehézségei vannak az alacsony frekvenciájú hangok megkülönböztetésében, akkor később nem hallja jól a teljes hangtartományt. A hallásvesztés végül abszolút süketséggé válik. Amikor egy személy süket, a szédülés megszűnik.

A betegség kialakulását az jellemzi, hogy az exacerbációk periódusait remissziós időszakok váltják fel, amelyek során a hallás teljesen helyreáll, fogyatékosság nem következik be. Az átmeneti halláscsökkenés általában a betegség első 2-3 évében fennáll. A betegség előrehaladtával, még a remisszió időszaka alatt is, a hallás nem áll helyre teljesen, a vestibularis rendellenességek fennállnak és a teljesítmény csökken.

A Meniere-betegségben szenvedő betegek többsége képes előre látni a közelgő rohamot, mivel ezt megelőzi egy bizonyos aura. A mozgások koordinációjának károsodásában fejeződik ki, a fülben növekvő csengés jelenik meg. Ezenkívül nyomásérzés és a fül kitöltése érezhető. Bizonyos esetekben átmenetileg javul a hallás maga a támadás előtt.

A Meniere-kór tüneteitől függően meghatározhatja a patológia progressziójának mértékét:

• Az első szakaszban a vezető tünet a hányás és émelygés okozta szédülés, míg a bőr blansírozása, hiperhidrózis figyelhető meg. A támadások között a hallás továbbra is fennáll.
• A betegség második szakaszát a halláscsökkenés kialakulása jellemzi, a szédülés maximális súlyossággal rendelkezik, és ezt követően gyengülésre hajlamos.
• A harmadik szakaszt a halláskárosodás és a kétoldalú süketség kialakulása jellemzi. Ebben az esetben a szédülés teljesen eltűnik, de a koordinációs rendellenességek továbbra is fennállnak és fokozódnak, amikor a beteg sötétben van.

Ez a három szakasz jellemzi a Meniere-kór klasszikus lefolyását, vagyis a kóros folyamat kezdete a vestibularis és a hallási rendellenességek kombinációjával nyilvánul meg. A betegség ezen formája az összes beteg 30% -át érinti. Ezenkívül létezik a betegség cochleáris (csak hallási zavarokkal kezdődik) és vestibularis (vestibularis rendellenességekkel kezdődő) formája is. Az esetek 50, illetve 20% -át teszik ki.

A Meniere-kór okai

A Meniere-kór okait még nem sikerült pontosan megállapítani, bár a betegség klinikai jeleit több mint 150 évvel ezelőtt írták le. Természetesen a tudósoknak számos hipotézisük van a patológia etiológiáját befolyásoló tényezőkről.

A betegség kialakulásának fő elméletei:

• Anatómiai elmélet. A tudósok úgy vélik, hogy a betegség a temporális csontszerkezet anatómiai patológiájának eredményeként alakulhat ki.
• A genetikai elmélet szerint a betegség öröklődése miatt alakul ki. A legújabb tudományos tanulmányok szerint kiderült, hogy a patológia az autoszomális domináns öröklődési módban terjed.
• Víruselmélet. Szerinte a betegség egy vírusfertőzés hatására következik be, például citomegalovírusnak vagy herpes simplex vírusnak való kitettség eredményeként.
• Az allergiaelmélet szerint kapcsolat van az allergia és a Meniere-kór között. Megállapították, hogy az általános lakossággal ellentétben az allergiás reakciók sokkal gyakoribbak a Meniere-betegségben szenvedőknél.
• Az érrendszeri elmélet összeköti a betegséget a migrénnel. Meniere maga is rámutatott erre a tényre.
• Az immunológiai elmélet azt mutatja, hogy a Meniere-kórban szenvedőknél immunkomplexek találhatók az endolymphaticus zsákban.
• A metabolikus elmélet a betegséget a kálium retencióval társítja az endolimfatikus térben. Emiatt a szőrsejtek mérgezése következik be, ami szédülést és halláskárosodás kialakulását váltja ki.

A legtöbb tudós azon a véleményen van, hogy a Meniere-kór egy polietiológiai patológia, vagyis több tényező egyidejűleg befolyásolja annak kialakulását.

Provokatív okok lehetnek:

• A középfül elhalasztott vírusos betegségei;
• Fej- és fülsérülések;
• A hallószervek veleszületett rendellenességei;
• Táplálkozási hibák a víz-só anyagcseréjének károsodásával;
• Ösztrogénhiány a testben;
• Foglalkozásköri veszélyek.

A következő külső hatások képesek kiváltani a következő támadás kezdetét:

• Fizikai túlterhelés;
• Stresszes helyzetek;
• Zabálás;
• Dohányfüst belélegzése;
• Alkoholos italok fogadása;
• Megnövekedett testhőmérséklet;
• A fülben végzett orvosi eljárások;
• Kimondottan zajos környezet.

A Meniere-kór diagnózisa

A Meniere-kór diagnózisa nem jelent különösebb nehézséget, és a klinikai tünetek alapján, valamint az instrumentális vizsgálatok alapján épül fel, amelyek között az audiometria a vezető.

Az Amerikai Sebészeti és Otolaryngológiai Akadémia a következő diagnosztikai kritériumokat határozta meg a Meniere-kór jelenlétének megerősítésére:

• Több mint két 20 percig vagy tovább tartó szédüléses roham;
• Hallásvesztés az audiometria szerint;
• Tinnitus, fül fülledt érzés panaszai;
• A tünetek kialakulásához vezető egyéb okok hiánya.

Az audiometria során a halláskárosodás vegyes jellege tapasztalható. A betegség kialakulásának kezdeti szakaszában a hallás az alacsony frekvenciatartományban csökken, és a patológia előrehaladtával a hallás minden frekvencián eltűnik.

A Mienier-kór többféle diagnosztikáját alkalmazzák:

1. Egy ilyen diagnosztikai módszerrel, mint akusztikus impedancia mérése, lehetőség van a hallócsontok mobilitásának és az intra-auralis izmok munkájának felmérésére.
2. A hegyfok teszt lehetővé teszi, hogy meghatározza a hallóideg működésében fellépő rendellenességek jelenlétét.
3. Az olyan módszerek, mint az otoszkópia és a mikroszkópia lehetővé teszik a gyulladás jelenlétének kizárását.
4. Az agy MRI-je jelzi a halló neuroma hiányának megerősítését.
5. Az eltéréseket a vestibularis készülék működésében közvetett otolitometria, vestibulometria, stabilográfia segítségével detektálják.
6. Ezenkívül lehetőség van a beteggel egy neurológussal konzultálni, aki az ECHO-EG, EEG, REG, az agyi erek duplex szkennelésére irányítja a beteget.
7. A glicerin teszt lehetővé teszi az endolymfatikus nyomás állapotának felmérését, amelynek növekedése a betegség alapja. A vizsgálat elvégzéséhez a páciensnek gyümölcslé és glicerin keverékét kell meginni a testtömege alapján. 2 óra elteltével audiometriát végzünk és felmérjük a beteg hallását. Ha 3 frekvencián 10 dB-rel csökken, akkor a teszt pozitívnak tekinthető.

A diagnosztika során fontos megkülönböztetni a Meniere-betegséget a hallásszerv más patológiáival, például: otosclerosis, eustachitis, középfülgyulladás, daganatok, vestibularis neuronitis stb.

A Meniere-kór kezelése

A Meniere-kór kezelése a progresszió megállítására és a patológia tüneteinek feletti kontroll elérésére irányul. A teljesen modern orvostudomány nem mentheti meg az embert a Meniere-betegségtől.

Ha figyelembe vesszük a rohamok kialakulását serkentő provokatív tényezőket, akkor ezek gyakoriságának ellenőrzése meglehetősen egyszerű lehet. Ehhez meg kell őriznie az egészséges életmódot, diétát kell követnie, lemondania a túlevésről, az alkoholos italok fogyasztásától és a dohányzástól.

A támadás ellenőrzése érdekében a következő forrásokat lehet előírni:

• Antihisztaminok (trimetobenzamid, meclozin);
• Gyógyszerek hányinger ellen;
• Általánosan ható értágítók (Nikoshpan, No-shpa);
• Antipszichotikumok (Triftazin, Aminazin);
• A betahisztin, mint gyógyszer, amely tágítja a belső fül erét.

Leggyakrabban a támadást a beteg kórházi ápolása nélkül lehet megállítani. Ha azonban a betegnek ismétlődő hányásai vannak, intravénás antiemetikára lesz szükség.

A visszatartott folyadék mennyiségének csökkentése érdekében vizelethajtók ajánlottak. Ez segít normalizálni a belső fülben felhalmozódó nyomást. A leggyakoribb kombináció a hidroklorotiazid és a triamterén.

A vízhajtók hosszú távú használatra ajánlottak, ezért ezzel párhuzamosan a betegnek magas ásványianyag-tartalmú étrendet kell követnie. Az a tény, hogy ennek a csoportnak a gyógyszerei a felesleges folyadékkal együtt kimossák a szervezetből a hasznos anyagokat.

A Meniere-szindrómát közvetlenül a középfülbe történő injekcióval kezelik. Ennek a konzervatív módszernek a műtét hatásához közeli hatása van.

A következő eszközöket kell bevezetni:

• Gentamicin antibiotikum, amely csökkentheti a támadások számát és csökkentheti azok intenzitását. Az ilyen kezelés kockázata azonban a teljes hallásvesztés lehetőségével jár.
• Hormonok A prednizolon, a dexametazon szintén lehetővé teszik a beteg állapotának ellenőrzését. A hormonok azonban nem olyan hatékonyak, mint a gentamicin injekciói. De csökken a halláskárosodás kockázata is, ami kétségtelen előnyük.

Ha a terápia hatása hiányzik, lehetőség van műtéti kezelés elvégzésére. Még a műtét sem garantálja a hallás megőrzését.

A műveletek a következő típusúak lehetnek:

• Destruktív beavatkozások a labirintus eltávolítása, a 8. ideg ágának keresztezése, a labirintus lézeres megsemmisítése stb.
• A vízelvezetési beavatkozások célja az endolitmus kiáramlásának fokozása a fülüregből. Ehhez elvégezhető a labirintus elvezetése, a kapcsok alapjának perforálása, az endolymfatikus tasak elvezetése.
• Az autonóm idegrendszeren végzett műveletek a dobhúr reszekciójára, a dobfonat metszéspontjára vagy a nyaki szimpatektómiára redukálódnak.

Ami a betegség kialakulásának prognózisát illeti, a Meniere-kór nem vezet halálhoz, bár jelenleg gyógyíthatatlan. Az időben történő orvosi kezelés lelassíthatja a hallásvesztés előrehaladását. Ha a hallás tovább romlik, tanácsos hallókészüléket viselni vagy implantátumot viselni.

Fogyatékosság Meniere-betegségben

A fogyatékosság a Meniere-betegségben leggyakrabban nem megfelelő.

Csak azok a betegek kaphatják meg, akiknek a Meniere-kór hátterében más gyógyíthatatlan krónikus betegségei vannak, valamint a következő feltételek mellett:

• Súlyos és visszafordíthatatlan halláskárosodás;
• Súlyos kísérő betegség jelenléte;
• A gyakori, hosszú távú rohamok hátterében végzett kezelés hatékonyságának hiánya, amelyeket dokumentáltak;
• Mérsékelt (3. csoport), kifejezett (2. csoport) vagy élesen kifejezett (1. csoport) fokú vestibuloatacticus szindróma jelenléte.

Mindenesetre egy adott fogyatékossággal élő csoportnak a beteghez történő hozzárendeléséről külön orvosi bizottság dönt. Leggyakrabban rokkantságot kapnak nyugdíjas korúak, akiknél a betegség fiatalkorában vagy gyermekkorában debütált.

A cikk szerzője: Lazarev Oleg Vladimirovich | ENT

Oktatás: 2009-ben oklevelet kapott a Petrozavodszki Állami Egyetemen az "Általános orvoslás" szakterületről. Miután gyakorlatot teljesített a murmanszki regionális klinikai kórházban, Otorhinolaryngology oklevelet kapott (2010)